Címkék
3 db hír találat halloween címkére
Nagyon sokan látogattak el október 26-án, csütörtökön késő délután a közösségi ház tökfaragós bulijára, amely több programot is kínált ebben az esztendőben. A Sugár úton megtartott vidám esemény fénypontja mindenképpen a nyolc állomásból álló „csokit vagy csalok” útvonal volt a városközpontban, ahol kiválóan szórakozhattak gyermekek és szüleik egyaránt. Márton-Szűcs Brigitta intézményvezető elmondta, nagyon sokan támogatták a rendezvényt, így a megtartása egy példamutató összefogás eredménye.
A Csokonai Közösségi Ház dolgozói a Covid járvány kihívásainak megfelelve indították el az év jeles alkalmainak tematikus programsorozatait. Immár három esztendeje az őszi időszak szemet gyönyörködtető látványossága a sugárúti mécsesekkel kivilágított tökkiállítás. Idén a város általános iskolás gyerekei által elkészített alkotások mellé az október 27-én estére szervezett „Tök jó” napon résztvevők faragványai is kikerültek. A rendezvényre kilátogató családok részt vehettek a zseblámpás cukorkakereső játékban és ajándékkitűzőt is kaptak.
Halloween partit tartott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Október 25-én, szerdán délután várta elsősorban a nagycsoportos óvodásokat, hiszen ez az esemény a nyitott iskola jegyében kerül megtartásra évek óta, melynek keretében szüleikkel együtt meg tudnak ismerkedni az intézménnyel, illetve a tanítókkal, tanárokkal. A népszerű rendezvényen természetesen az itt tanuló diákok is részt vettek.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság