Hírek
Közélet
Március 27-én, szerdán tartotta márciusi, soros ülését a képviselő-testület. A nem egészen egy órát tartó döntéshozatalon 15 előterjesztés várt megtárgyalásra. Köztük beszámolók, ingatlanértékesítések, illetve orvosi ellátásokat érintő témák. Az összes napirendi pont egyhangú támogatást kapott.
Interaktív énekóra került megrendezésre a református gimnázium Dísztermében. Ennek keretében a Honvéd Férfikar pár szólistája adott elő nemzeti operaszámokat, illetve műsoruk második felében Kodály Zoltán népzenéit hallhatták a jelenlévő diákok. Mindez a közösségi ház kihelyezett programjaként valósult meg, a Csurgó által elnyert Petőfi Program pályázatnak köszönhetően.
Zászlófelvonással és koszorúzással kezdődött pénteken a délutáni órákban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepség. Ezt követően a program a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában folytatódott, ahol Füstös János polgármester mondta el ünnepi gondolatait. Műsort ezúttal az eseménynek otthont adó intézmény diákjai adtak.
Komoly gyümölcsültetvény került kialakításra Csurgó határában. Jelenleg nagyjából négy hektár szilva és négy hektár kajszi található rajta. Utóbbi virágba borult, idén várható rajta az első nagyobb termés. Egyik tulajdonosa, Tóth Tihamér a tavaszi munkák közül elsősorban a most elvégzett fagyvédelmet emelte ki. Elmondta, végső céljuk a minél jobban feldolgozott gyümölcs előállítása.
Március nyolcadikán, mint ahogy mindenki tudja, nemzetközi nőnap van. A Városi Szociális Intézményben hetedikén köszöntötték a hölgyeket. Délelőtt az Alsoki Idősek Klubjában óvodások, a Napsugár Szociális Intézmény ellátottjai kedveskedtek műsorral és ajándékkal, illetve zenével is készültek a szervezők. Természetesen Füstös János polgármester is részt vett az eseményen, egy-egy szál virággal kedveskedve. A Basakúti utcai klubban minderre kora délután került sor.
Sajtótájékoztatóra került sor a kommunizmus áldozatainak tiszteletére tartott városi megemlékezést követően a Polgármesteri Hivatalban. Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Füstös János polgármester és Márton-Szűcs Brigitta, a közösségi ház vezetője beszélt a június 30-ig megvalósuló, színvonalas városi rendezvényekről. Ezek a Petőfi Programnak köszönhetőek, melyre a vármegyéből másodmagával sikeresen pályázott Csurgó, mint járási központ.
Sajtótájékoztatót tartott az önkormányzat az „Új bölcsőde építése Csurgón” elnevezésű projekt keretében az építendő intézmény helyszínén. Az eseményen Füstös János polgármester mellett részt vett Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Boros László, a kivitelezést végző cég ügyvezetője.
Idén ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját a Csurgói Önkéntes Tűzoltóság. Ebből az alkalomból május 3-án nagyszabású rendezvényre kerül sor, melynek része egy történelmi kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben. Erre várják az intézmény munkatársai a lakosság segítségét, aki bármilyen ereklyével rendelkezik a tűzoltóság kapcsán.
Zajlanak a Petőfi-programok Csurgón. Egy pályázat keretében Somogyban másodmagával nyert városunk egy kulturális pályázaton, melynek keretében 18 esemény kerül megrendezésre. Ezek az általános és középiskolákban, illetve a különböző intézményekben, valamint később az átadott közösségi házban zajlanak.
„Csurgó város helyi termelői és termékei”. Ezzel a címmel került bemutatásra a Történelmi Parkban egy nagyon fontos helyi kiadvány, amely igyekszik irányt mutatni, bemutatni, milyen helyi értékes termelők, művészek élnek itt. A város vezetése bízik benne, hogy a turizmus szempontjából is hasznos lehet ez az információs kiskönyv.
Felgyorsul az adatáramlás az új számítógépparknak köszönhetően, illetve új épületszárnyak lesznek felépítésre az Egészségügyi Centrumban, melyek a korszerűbb betegellátást biztosítják. Az újabb 300 millió Ft-os pályázati forrásból megvalósuló fejlesztések egy sajtótájékoztatón kerültek bejelentésre. Elhangzott az is, hogy egy új települési társulás lett a fenntartója az intézménynek, a nem rég bevezetett jogi szabályozás miatt.
Megtartotta a kommunizmus áldozataira történő megemlékezését Csurgó városa ebben az esztendőben is. A február 23-án megtartott esemény első része az önkormányzat főbejárata mellett zajlott, ahol Baranyai Zoltán, a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei igazgatója mondott beszédet. Ezt követően került sor a koszorúzásra a Hortobágyra elhurcoltak emléktáblája.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság