Rendkívüli ülést tartott városunk képviselő-testülete csütörtökön a reggeli órákban. A hat előterjesztés között több pályázat is szerepelt. A legfontosabb, és egyben a legtöbb vitát is kiváltó előterjesztés egy 370 millió Ft-os pótmunka megrendelése volt a sportcsarnok és az uszoda építését illetően.
Rendkívüli volt csütörtökön a reggeli órákban megtartott testületi ülés, hiszen nem a rendeletben elfogadott időpontban került megtartásra, illetve nem az eddig megszokott helyen zajlott. A Városháza épületének tetőfelújítási munkálatai miatt ugyanis a hivatal a Baksay utcába, a volt orvosi rendelő épületébe költözött ideiglenesen. Itt jöttek össze a képviselők döntéshozatalra is. Ez alkalommal hat napirendi pont került megtárgyalásra.
Elsőként rendkívüli működési támogatás igényének beadásáról döntöttek, majd egy 370 millió Ft-os fejlesztési hitel felvételét támogatták. Mindez a sportcsarnok és az uszoda építését illetően vált szükségessé. Fajsúlyos döntésről lévén szó, többen is elmondták véleményüket, de végül mindenki támogatta.
Elfogadták a Somogy Megyei Kormányhivatal javaslatát a helyi építési szabályzattal kapcsolatosan, majd megalkották a települési hulladékgazdálkodásról szóló rendeletet, mellyel összefüggésben módosították a közszolgáltatási szerződést is.
A folytatásban támogatási kérelem benyújtását határozták meg a „Közművelődési érdekeltségnövelő” elnevezésű pályázat felhívásának megfelelően. Zárásként újabb pályázat beadását hagyták jóvá, melynek keretén belül kettő sportpark valósulhat meg városunkban, önerő biztosítása nélkül.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság