Július 1-jén megtartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ, valamint városunk önkormányzata. A rendezvényen Dr. Orbán Csaba az intézmény ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt. Szólt a beadásra kerülő pályázatokból megvalósítani kívánt beruházásokról, majd a rendezvény résztvevői egy Richter Gedeonról készült filmet tekintettek meg. Az ünnepségen került sor a címzetes főorvosi címek, illetve a Semmelweis oklevelek átadására is.
Július 1-je a Magyar Egészségügy Napja, vagyis a Semmelweis-nap. 1992- óta ünneplik ezt a napot, mely Semmelweis Ignác orvos, „az anyák megmentőjének” születésnapja. A Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ évente bensőséges ünnepség keretében emlékezik meg e napról. Idén is dr. Orbán Csaba mondott köszöntőt.
Az intézményvezető főorvos kihangsúlyozta, nagyon örül neki, hogy a kistérségben dolgozó kollégái minden esztendőben eljönnek, szinte kötelességüknek érezve az ünnepségen való részvételt.
Dr. Orbán Csaba beszélt még azokról a pályázatokról, amelyek sikeressége estén további beruházások valósulhatnak meg, amelyekkel szélesítik az Egészségügyi Centrumban elvégezhető feladatok körét.
A köszöntő után az ünnepség résztvevői megnézték Richter Gedeon gyógyszerész, a modern hazai gyógyszeripar megteremtőjének életéről, munkásságáról készült filmet. Ezt követően került sor a kitüntetések átadására. Dr. Tömböl Katalin fogrovos és Dr. Dergez Mária házi gyermekorvos jogosulttá vált a címzetes főorvosi cím viselésére. Gál Tamásné, Buzics Zsuzsanna és Sántosiné Hermann Anita pedig a Semmelweis-oklevelet vehette át.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság