Címkék

3 db hír találat avatás címkére

Emléktáblával tiszteleg a város egykori sajtüzemére

    Emléktábla avatásra került sor a Történelmi Park bejárata melletti területen. Méltán híres, egykori sajtüzeme előtt kívánt ily módon tisztelegni a város. A beszédek között elhangzott a több mint száz embernek munkát adótermelőhely története is. Az eseményen több egykori dolgozó vett részt.

    Átadták a felújított sportcsarnokot

      Ünnepélyes keretek között került átadásra augusztus végén a felújított, átépített Sótonyi László Sportcsarnok. A projekt nagyon komoly állami támogatással valósulhatott meg, melyért Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Füstös János polgármester is köszönetet mondott a miniszterelnöknek, illetve a kormányzatnak. Az avató ünnepségen részt vett Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, aki elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy egyre több sportlétesítmény kerül átadásra.

      Királyi közjegyző előtt tiszteleg az emléktábla

        Emléktábla-avatásra került sor a postával szemben. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara kívánt tisztelegni dr. Várnay Ernő, egykori csurgói királyi közjegyző előtt. Az eseményen, a beszédek mellett, megkoszorúzták a felavatott emléktáblát.