Címkék
4 db hír találat szemétszedés címkére
Közel négyszáz embert mozgatott meg a város szemétszedési felhívása, melyre április 22-én, hétfőn a kora délutáni órákban került sor. A Sportcsarnok Kft., illetve a közösségi ház dolgozóinak a szervezésében megvalósult esemény hét helyszínről indult Felső-Csurgótól Alsokig. Márton-Szűcs Brigitta intézményvezető a résztvevők felé intézett köszönetnyilvánítás mellett elmondta, több alkalommal is meg szeretnék szervezni a jövőben a természetvédelem ás a minél tisztább lakókörnyezetünk érdekében.
Meg szerette volna tartani szemétszedési akcióját idén is az Egészségfejlesztési Iroda. A péntek ebéd utáni időszakra tervezett eseményre sajnos nem jött el senki sem. Attól függetlenül sem, hogy számos fórumon meg lett hirdetve. Az iroda munkatársai remélik, a következő alkalomra azért érkeznek majd segítő kezek.
Az önkormányzat csatlakozott az országos „TeSzedd – Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2024” elnevezésű programhoz, melynek keretében április 22-ére, hétfőre szemétszedési akciót hirdet, kilenc helyszínről indulva. Erre várják a szervezők a lakosság segítségét, aktivitását, melyre kérik az előzetes regisztrációt is, mert ennek függvényében tudnak megfelelő számú zsákot és kesztyűt biztosítani. Ezzel párhuzamosan március közepétől elindult a zöldhulladékok háznál történő gyűjtése is a szolgáltató által.
Napjaink valósága, a katasztrófák sokasága és a rettenetes természeti csapások bizonyítják, hogy a Földünk klímájával valami nagyon nincs rendben. Mi sem bizonyítja jobban, a környezetvédelemre, a környezettudatosságra való tanítás fontosságát. A szakemberek szerint ezt a nevelést már kisgyerekkorban illő megkezdeni. A Csurgói Óvodákban ezt a módszert évek óta széleskörű odafigyeléssel végzik. A gyakorlatban különféle játékokat alkalmaznak, valamint a szabadtéren egyéni és csoportos játékokat, foglalkozásokat tartanak.
Műsor
Május 13. hétfő
18.27: Kvantum – tudományos magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.16: Így történt – archívműsor
20.00: Képújság
22.00: Csurgói Híradó
22.16: Így történt – archívműsor
23.00: Kvantum – tudományos magazin
23.32: Képújság
Május 14. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.16: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.16: Így történt – archívműsor
14.00: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.16: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.16: Így történt – archívműsor
20.00: Kvantum – tudományos magazin
20.32: Képújság