11 csurgói középiskolás diák indult az idei természettudományos diákkonferencián, ahol ismét szép sikereket értek el. Voltak közöttük, akik több ilyen jellegű tanulmányi megmérettetésen részt vettek már, de jópáran az első alkalommal végeztek kutatómunkát és készültek belőle érdekes tanulmánnyal. Ebben az esztendőben először került sor angol nyelvű előadásokra egy horvát-magyar határon átnyúló pályázatnak köszönhetően.
Négy szekció kínálta témákból készülhetnek fel azok a diákok a minden év márciusában megrendezésre kerülő református középiskolák természettudományos konferenciájára, akik úgy gondolják, egy-egy érdekes ötlettől vezérelve elvégeznek egy kutatómunkát és ennek eredményét bemutatva készülnek fel egy előadással. A megmérettetés mindig is népszerű volt a rendező intézmény, a református gimnázium tanulói számára is. Az idei természettudományos diákkonferenciának volt egy különlegessége is ez alkalommal, mégpedig egy angol nyelvű szekció, egy horvát-magyar határon átnyúló pályázatnak köszönhetően.
A tizenegy csurgói induló között voltak olyanok, akik első alkalommal neveztek a tanulmányi versenyre. Közülük Németh László és társa, Ledniczky Frigyes végül a második helyen végzett, míg Kiss Réka Sára és Blatt Gréta olyan kiváló munkát végzett, hogy a tárgyi néprajz hármas szekciójában elsők lettek.
Az idei versenyen végül összességében három kategóriában nyertek csokonais diákok, de ezen kívül több második és harmadik helyet is szereztek. Bizonyítva, remek munkát végeztek idén is felkészítő tanáruk irányítása mellett.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság