A Diabétesz Világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Ezen a napon született Frederick Banting, akinek Charles Best-tel közös gondolata vezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez. A világnapot a Nemzetközi Diabetes Szövetség és tagszervezetei rendezik meg világszerte. Ebből az alkalomból szervezett figyelemfelhívó programot az érdeklődőknek a Csurgói Egészségfejlesztési Iroda, ahol Dr. Mihályfalvi Zita diabetológus tartott előadást.
Diabétesz Világnapot első alkalommal 1991-ben szervezett a Nemzetközi Diabetes Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet, látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. Azóta népszerűsége folyamatosan nő, ma már több mint 350 millió embert kapcsol össze a világon, köztük az egészségügyi ellátás szakembereit, ápolókat, cukorbetegeket és a társadalom valamennyi tagját. A statisztikák szerint ma Magyarországon minden 10 emberből kettő küzd ezzel a betegséggel. A cukorbetegségnek több típusa is ismeretes. Nem korosztályfüggő, kontroll alatt tartása folyamatos figyelmet igényel. Bár a hazánkban 70 év felett minden negyedik embernél kimutatható valamelyik típusa.
A betegség változatos tüneteket produkál, sokszor figyelmen kívül is hagyják ezeket, pedig a II. típusú cukorbetegség 80 %-ban megelőzhető lenne a korai felfedezést követően. A gyanús jeleket észleve érdemes szakemberhez fordulni.
A Csurgói Egészségfejlesztési Iroda munkatársai a cukorbetegség világnapján előadást szervezett az érdeklődőknek, amelyet Dr. Mihályfalvi Zita diabetológus tartott. Előadásban kifejezetten újszerű témáról, a korszerű gyógyszerelési és a diabéteszes betegek mindennapjairól beszélt. Kihangsúlyozta azt is, a cukorbetegség nem gyógyítható, de kialakulása megelőzhető.
Az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai egész évben folyamatosan szerveznek az egészséges életmód jegyében megelőző programokat, felvilágosító előadásokat, tanácsadásokat a térségben. Az irodában Diabétesz Klub is működik, melyhez bárki kapcsolódhat. Információt kérni és jelentkezni az Egészségfejlesztési Iroda telefonszámán van lehetőség.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság