Ebben az esztendőben is megrendezte a református iskola a „Szeretethíd” elnevezésű délutánját. A fiatalokat várták a közösségi házba, ahol egy rövid áhítat után kezdődtek meg a programok. A város iskoláiból érkező diákokat táncház, kézműves foglalkozások, énektanulás és újdonságként arcfestés várta. Ezen kívül teával és pogácsával kedveskedtek nekik a csokonaisok. Közben mindenki elhelyezhette üzeneteit, imakéréseit a Szeretethídon.
A Kálvin Konferenciát megelőzően került sor a református iskola immár hagyományossá vált rendezvényére, a „Szeretethíd” elnevezésű tea- és játszóházra. A Református Egyház hirdette meg először a „Szeretethíd” hetét, melynek az a lényege, hogy valóban kapcsolatot tartsunk egymással. Beleértve mindazokat, akikkel nagyon keveset találkozunk. Mondjunk nekik is egy-egy jó szót, mert az mindenkinek jól esik. A közösségi házban megtartott esemény idén is színes programokkal várta a diákokat.
„A kézműves foglalkozások mellett volt táncház, énektanulás, újdonságként pedig arcfestészet. Mindezek mellett teával és pogácsával kínáltuk a résztvevőket” – emelte ki Oláh Ilona vallástanár, a rendezvény szervezője.
Közben a résztvevő fiatalok elhelyezhették üzeneteiket, imakéréseiket az előre elkészített Szeretethídra, melyet nem véletlenül hívnak így. Fizikai valósága mellett elsősorban szimbolikus jelentéssel bír.
„Igen, mert a híd összeköt bennünket. De a híd veszélyes helyeken is lehet, ahol bizony a mélybe kell néznünk. A „Szeretethíd” hetében pedig szimbolikusan is a mélybe kell nézzünk, ugyanis benne van a programunkban az is, hogy a városban segítséget nyújtsunk a rászorulóknak, jótékonysági tevékenységet végezzünk. Például szedtünk már szemetet a város egész területén, illetve olyan is volt, amikor az egyik óvodában a játékokat festettük le” – magyarázta el Oláh Ilona.
Az idei eseményre is minden csurgói diákot vártak, iskolától függetlenül. Szerencsére ez alkalommal is sokan jöttek el egymással találkozni.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság