„Találkozz a Mikulással!” Ezzel a felszólítással hívták az érdeklődőket a Történelmi Park dolgozói december 5-én, hétfőn. Karácsonyi kézműves játékok, forró tea és természetesen a Télapó várta az érdeklődőket. Az eseményre nagyon sok gyermek jött el. Közülük többnek is meglepetést okoztak ezzel a szüleik.
A Történelmi Park és a közösségi ház dolgozói ebben az esztendőben is elhívták a Télapót, hogy a csurgói, vagy akár a környékbeli gyermekek találkozhassanak vele. Minderre december 5-én, hétfőn a késő délutáni órákban került sor. Az eseményre sokan eljöttek, hiszen egyértelmű a válasz ilyenkor arra kérdésre, hogy várják-e már a Nagyszakállút.
Nyilván a Mikulástól mindenki kér valamit, illetve szeretne kapni valamit. Sándor Barnabás elég komoly ajándékban bízott.
Nem csak Barnabás szülei lepték meg gyermeküket ezzel a remek télapóvárós programmal, többen is így voltak vele.
Míg készültek a mézeskalács házikók és a többi ajándékok, közben telt az idő és megérkezett a várva várt vendég, akit énekkel hívogattak. A Télapónak sokan készültek műsorral, meghálálva neki, hogy eljött. Zárásként természetesen előkerültek az ajándékok is, hiszen a Mikulás nem jött üres kézzel a gyermekek nagy nagy örömére.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság