Lakossági fórumra került sor október 13-án, csütörtökön a késő délutáni órákban. Témái a városban megvalósult turisztikai fejlesztések voltak, vagyis az óvárosi és a sportcsarnok körüli beruházások. Füstös János polgármester nagyon fontosnak tartotta, hogy hiteles információkat adjon a lakosságnak, mivel, elmondása szerint, nagyon sok téves megnyilvánulás látott napvilágot ezekkel a beruházásokkal kapcsolatosan.
Törvény mondja ki, hogy az önkormányzatoknak minden évben lakossági fórumot kell tartania. Ezt is szem előtt tartva került meghívásra a város lakossága október 13-án, csütörtökön a késő délutáni órákban egy tájékoztatóra. A rendezvényen Füstös János polgármester a turisztikai fejlesztésekről beszélt.
„Nagyon sok téves információ, vagy éppen kérdés kering a városban a két legnagyobb beruházásunkat, vagyis az óvárosi vallási, turisztikai, illetve a sportcsarnok és környékén megvalósulót illetően. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket tisztázzuk, és az itt élők ezekkel kapcsolatosan hiteles információt kapjanak” – hangsúlyozta Füstös János polgármester.
A lakossági fórumon kérdések is elhangzottak. Például a létesítmények üzemeltetésével kapcsolatosan is. Füstös János polgármester mindenre válaszolt, amire a jelenlegi információi alapján tudott. De mellette kiemelte azt is, hogy nyilván vannak olyan kérdések, amelyek további tárgyalások, egyeztetések után dőlnek majd el.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság