Ezúttal az általános iskolás diákszínjátszók mérték össze tudásukat egy megyei döntő keretében, ahová a legjobbak az országosra juthatnak. Az eseményre a Történelmi Parkban került sor. Szervezője természetesen nem más, mint Ákli Krisztián volt ismét. A hat előadás között volt egy csurgói kisiskolás csoport is. Mindenki egyöntetű véleménye volt, hogy a Szlovéniából érkező magyar csoport olyan produkciót mutatott be, amely országos szinten is kiemelkedő.
Ismét diákszínjátszóktól volt hangos a Történelmi Park április 28-án, pénteken délelőtt és kora délután. Ez alkalommal azonban nem a középiskolások, hanem az általános iskolások voltak a főszereplők.
A legfiatalabbak a csurgói kis színjátszók voltak, akiknek nem volt sok idejük a felkészülésre, de ettől függetlenül egy aranyos, kedves előadást láthattunk tőlük.
A csurgói csoport nem kért minősítést, így gyakorlatilag nem versenyeztek. Hogy a másik öt csoport közül kapott-e valaki arany minősítést, az május kilencedikén derül ki. Mindenesetre Ákli Krisztián elárulta, hogy a Szlovéniából érkező magyar csoport, melyet egy 90 fős általános iskola hetedikesei alkotnak, egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Olyat, ami még magasabb szinten is rendkívüli. Így nagy valószínűséggel ott lesz majd a legjobbak között, vagyis az országos döntőben, ahol az egyik legnagyobb esélyesnek fog számítani.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság