12. alkalommal szervezték meg a Pálóczi Kupa tánciskolás táncversenyt, amelynek, idén először az Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola tornaterme adott otthont. A jelentkezők a Dél-dunántúli régióból érkeztek és természetesen a csurgói csoport is részt vett a megmérettetésen. A rendezvényen közel kétszáz táncos mutatta meg tudását a neves zsűrinek. A három korosztályban és többféle kategóriában bemutatott produkcióknak nagy sikere volt.
Táncra csábító zene, fergeteges latin hangulat, szemet gyönyörködtető látvány várta azokat, akik ellátogattak a Pálóczi Horváth Ádám Művészeti Iskola által szervezett táncversenyre. A Pálóczi Kupának most először adott otthont Csurgó városa.
A kupán három korosztályban, egyéni és páros versenyszámokban, illetve csoportos produkciókban mérhették össze tudásukat a versenyzők, melyet neves zsűri értékelt.
Patus Dalma már a tapasztaltabb táncosok közé tartozik, a tánc látványába szeretett bele. Dalma már számos alkalommal bizonyította tehetségét.
Az országos bajnokságot május 21-én Budapesten rendezik majd meg. A fiatal táncos élete nagyon fontos részét képezi a tánc.
A versenynap végén mindenki nagy megelégedésre, mind az egyéni mind a csoportos versenyszámokban sok oklevelet és érmet oszthatott ki a zsűri. A rendezvényen a csurgói csoport is kiválóan teljesített.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság