Múlt szombaton, vagyis január 21-én tartotta „Falusi disznótoros” elnevezésű rendezvényét a közösségi ház és a Történelmi Park. Az esemény idén is sok érdeklődőt vonzott. A hagyományos disznóvágás mellett különböző programok is megszervezésre kerültek, főként a kilátogató családok, gyermekek számára.
2017-ben „újévi malacságok” névvel került sor a közösségi ház által szervezett disznóvágásra első alkalommal. Erre alapozva egy évvel később pedig hagyományteremtő szándékkal indult a „Falusi disznótoros”. Az eddigi évek sikerességéből és népszerűségéből kiindulva, ezzel a névvel negyedik alkalommal került sor a rendezvényre január 21-én, szombaton a megszokott helyszínen, vagyis a Történelmi Parkban.
A nap fő programja nyilvánvalóan maga a disznóvágás volt. A szervezők azonban más programokat is igyekeztek kínálni az érdeklődőknek, nem véletlenül.
Egy ilyen komplex eseményt nem könnyű megrendezni, hiszen rendkívül összetett, sok mindenre kell figyelni, előre felkészülni a gördülékeny munka érdekében. Szerencsére ez idén sem volt probléma. A két segítő, aki a munkafolyamatokat irányította, Dergez Dániel és Fényi Gábor voltak. Ahogy az eddigi években, az ő hathatós segítségük nagyban hozzájárult, hogy negyedik alkalommal is rendkívül sikeres volt a „Falusi disznótoros”.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság