Harminc éve került megalapításra a Csurgói Hegyigazdák Egyesülete. Ebből az alkalomból tartott ünnepséget a civil szervezet. A Zis-tón megtartott eseményen természetesen elsősorban a jókedv, a jó hangulat volt a főszereplő. Köszöntők hangzottak el, illetve fellépett a Gyékényesi Nótakör.
A Városi Szociális Intézményt segítő egyesület tíz, a Harmónia Énekegyüttes húsz éve alakult. Mellettük azonban van még egy civil szervezet, amelyik ebben az esztendőben ünnepli alapításának a jubileumi évfordulóját. Ez pedig a harminc éves Csurgói Hegyigazdák Egyesülete, aki ebből az alkalomból tartotta meg legújabb rendezvényét, melynek helyszíne a Zis-tó volt.
Ács Ferenc elnök gondolatai után városunk polgármestere köszöntötte a hegyi gazdákat. A meghívott díszvendégek között volt Szászfalvi László országgyűlési képviselő is.
Rövid beszédet mondott a civil szervezet első elnöke is. A mostani, Ács Ferenc egyébként az ötödik. Ilia Csaba aztán felsorolta azokat a tagokat, akik az indulásnál szerepet vállaltak elnökségi tagként. Az alapító tagok közé tartozik Szabó István, aki a kezdeti időkre emlékezett vissza.
Meglepetés műsor is várta a résztvevőket, a Gyékényesi Nótakör fellépésével.
Az ünnepi program közben természetesen készültek a finom ételek is. A Csurgói Hegyigazdák Egyesületének születésnapi rendezvényét késő estig tartó buli és jó hangulat zárta.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság