Újabb eseményére került sor a „Preradovic és Csokonai” elnevezésű, határon átnyúló projektnek. Ezúttal egy hársfát ültettek el a Történelmi Parkban. Füstös János polgármester köszöntőjét követően a Mesevár Óvoda gyermekei adtak elő egy verses, énekes, játékos műsort. A rendezvényen természetesen részt vett a horvátországi partnertelepülés, Pitomacsa küldöttsége is.
Lassan befejezéséhez közeledik az a határon átnyúló projekt, amely Csurgó és a horvátországi Pitomacsa újabb együttgondolkodásának az eredményeként született meg. Az EU-s forrásból támogatott pályázatban több rendezvényt is megvalósítottak már eddig. A legújabb pedig november 5-én, kedden délelőtt zajlott. Ekkor ugyanis a Történelmi Parkban egy hársfát ültettek el a projektpartnerek, melyre az elmúlt héten Pitomacsában is sor került.
Az eseményen Füstös János köszöntötte a résztvevőket, majd beszédét követően a Mesevár Óvoda gyermekeinek a kedves előadása következett, fákhoz kapcsolódó versekkel, játékos énekekkel.
A projekt legfontosabb eleme egy emlékhelynek a kialakítása mindkét pályázó település számára, ahol saját híres költőjét tudja bemutatni, népszerűsíteni. Pitomacsán Petar Preradovic-ot, Csurgón pedig Csokonai Vitéz Mihályt. Városunkban az erre szolgáló helység a Történelmi Parkban lett kialakítva, ahol egész nyáron folyt az építkezés. Jelenleg az eszközbeszerezések zajlanak. A teljes megvalósításnak még ebben az esztendőben be kell fejeződnie.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság