Rendkívüli ülést tartott városunk képviselő-testülete kedden a kora délutáni órákban. Összesen hat előterjesztést tárgyaltak meg. Köztük a Rákóczi utcai járdafelújításról, valamint a „Helyi foglalkoztatási együttműködésekről”-ről szóló pályázat beadását. Ezen kívül költségvetést módosítottak a képviselők, illetve likviditási okból megemelték a Városgazdálkodási Kft. folyószámlahitel keretösszegét.
Előzetesen öt előterjesztés szerepelt a képviselő-testület kedden megtartott rendkívüli ülésének a tervezett napirendi pontjai között, azonban mindez egy helyi kiosztású anyaggal hatra bővült. Elsőként pénzügyi technikai okból módosították a város idei évi költségvetését, majd egy korábbi testületi határozatot szintén módosítottak, amely ugyancsak a költségvetéshez kapcsolódott. Ebben számszerűsítették a következő három esztendő várható fizetési kötelezettségeit és a bevételeit.
A Városgazdálkodási Kft. folyószámlahitel keretösszegének emelését a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság hosszasan tárgyalta, de végül egyhangúan támogatta. A testület is ugyanerre az álláspontra jutott.
A testület végül támogatta a hitelkeret megemelését. A folytatásban egy barcsi vállalkozás személyében kiválasztották a Rákóczi utca járdafelújításának kivitelezőjét, majd az ötödik napirendi pont került megvitatásra. A „Helyi foglalkoztatási Együttműködések” című pályázat benyújtását természetesen mindenki támogatta, hiszen a foglalkoztatást segítheti elő. A testület természetesen támogatta ezt az előterjesztést is, csakúgy, mint az utolsót, amelyben kiválasztották az előzőben tárgyalt pályázathoz kapcsolódóan, a közbeszerzési eljárást lefolytató tanácsadót.
Az ülés végén városunk polgármestere hívta fel a figyelmet egy átmeneti változásra, amely az önkormányzati ügyintézést érinti. A Városháza tető felújítási munkálatai miatt ugyanis átmenetileg a Baksay utcában, a volt orvosi rendelő épületében fogadják az irodák az ügyfeleket.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság