Ezen a héten irodalmi előadásokra került sor a közösségi ház szervezésében. Helyszíne pedig mindkét alkalommal a Sótonyi László Sportcsarnok emeleti termei voltak. Az első 7-én, kedden este zajlott, melyet Németh István költő és irodalomtörténész tartott. Címe: „Ember és polgár leszek”.
Csokonai Vitéz Mihály születésének november 17-én lesz a 250. évfordulója. Ebből az alkalomból több irodalmi rendezvényre kerül sor városunkban. A református iskola mellett a szintén a nemzeti költőnk nevét viselő közösségi ház is előadásokat szervezett. Az első november 7-én, kedden 17 órakor zajlott a Sótonyi László Sportcsarnok egyik emeleti termében. Az önálló est előadója Németh István Péter volt költő, irodalomtörténész volt.
Az irodalomtörténész délelőtt a református iskolában vendégeskedett, melyet követően az esti előadása kicsit másabb volt, mivel ennek nyilván nem diákok voltak a hallgatói.
Előadásának címe sokatmondó és érdekes volt: „Ember és polgár leszek”.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság