Lakossági fórumra hívta városunk lakosságát Füstös János polgármester október 20-án, csütörtökön délutánra. A Történelmi Parkban megtartott eseményen először az Integrált Településfejlesztési Stratégia felülvizsgálata volt a téma, majd a Helyi Esélyegyenlőségi Programról volt szó. Mindkét témában várják a lakossági javaslatokat, mit tartanak fontosnak, hogy szerepeljen ezekben.
Sajnos nem változott a több éve megszokott érdektelenség a lakossági fórumok tekintetében. Ismét csak nagyon kevesen jöttek el az október 20-án, csütörtökön megtartott városi eseményre, mely ezúttal a Történelmi Parkban került megrendezésre. Kettő témában várták a csurgói véleményeket. Elsőként az Integrált Településfejlesztési Stratégiáról volt szó, annak is a felülvizsgálatáról, melyről Füstös János polgármester szólt hosszabban.
A folytatásban az Integrált Stratégiai Tervet összeállító cég képviselője részletezte az eddigi helyzetet, felvázolva az ITS lényegét is.
Szerencsére a kis létszámú érdeklődők aktívan vettek részt a fórumon. Főként kérdéseket megfogalmazva.
A másik téma előadója Viola Ernő oktatási és kulturális ügyintéző volt. Ő a Helyi Esélyegyenlőségi Programról szólt.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság