Pénteken reggel ismét rendkívüli ülésre jöttek össze városunk képviselői. Itt kettő előterjesztésben kellett dönteniük. Először az úgynevezett Gördülési Fejlesztési Tervet fogadtak el, amely 15 évre, vagyis 2031-ig határozza meg a víziközmű-szolgáltatás minőségi javításának az elképzeléseit. A második napirendi pontban pedig a Szavazatszámláló Bizottság póttagjait választották meg.
Augusztus vége és szeptember eleje után, pénteken reggel újabb rendkívüli testületi ülésre került sor. A polgármesteri hivatal ideiglenes helyszínen, vagyis a Baksay utcában került sor ismét az eseményre. A képviselőknek kettő előterjesztést kellett megvitatniuk, és azt követően meghozni döntéseiket.
Elsőként a Gördülő Fejlesztési Tervet vitatták meg, amely tartalmazza az ivóvíz és a szennyvíz ágazat fejlesztési tervét az elkövetkező 15 évre vonatkozóan. Ezt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz kellett megküldeni, természetesen a kiírt határidőre. Ezért volt fontos, hogy minél előbb megszülethessen a döntés az elfogadását illetően.
Másodikként a Helyi Választási Bizottság póttagjait választották meg, illetve kitrejesztették a Szavazatszámláló Bizottság póttagjainak a megbízatását.
A képviselő-testület támogatta mindkét előterjesztés határozati javaslatait
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság