János-napi borszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisére került sor december 27-én, pénteken a Szentlélek Katolikus Templomban, melyen természetesen részt vettek a csurgói borlovagok is. Igét, az elmúlt évekhez hasonlóan, ez alkalommal is Smidéliusz Zoltán nyugalmazott evangélikus esperes hirdetett. Az ünnepi alkalom végén került sor a borok megszentelésre.
Megtartásra került idén is december 27-én a János-napi borszentelés a Szentlélek Római Katolikus Templomban. Az ünnepi alkalmon, csakúgy, mint az elmúlt években, most is Smidéliusz Zoltán nyugalmazott evangélikus lelkész prédikált. Az igét azonban a házigazda plébános, Göndics János olvasta fel, Szent János könyvéből.
Smidéliusz Zoltán több igét is hozott magával, egybefűzve őket, melynek alapján fogalmazta meg gondolatait. Az igehirdetést követően minden a megszokott rend szerint zajlott. A szokásoknak megfelelően, a borok áldására a végén került sor.
A korábbi években megszokottakhoz képest volt egy változás. A borszenteléssel egybekötött ünnepi szentmise zárásaként ugyanis ezúttal a Himnusz nem került eléneklésre.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság