Ebben az esztendőben június 28-án tartotta Semmelweis-napi ünnepségét az Egészségügyi Centrum. Az intézmény csurgói és környékbeli dolgozóit Szászfalvi László országgyűlési képviselő köszöntötte, majd dr. Orbán Csaba igazgató főorvos ezen az alkalmon prof. dr. Péterffy Árpádról, a modern szívsebészet jeles alakjának a munkásságáról tartott előadást. Kiemelkedő munkájukért ketten vehettek át elismerő oklevelet.
Ebben az esztendőben nem július 1-jén, hanem június 28-án, szerdán került megrendezésre Csurgón a Semmelweis Nap, amikor az egészségügyi dolgozók munkáját méltatjuk. A Történelmi Parkban tartott esemény a Himnusz eléneklésével kezdődött. Ünnepi gondolataiban Szászfalvi László országgyűlési képviselő Semmelweis Ignácot méltatta.
A köszöntőt követően, a hagyományoknak megfelelően, dr. Orbán Csaba tartott előadást egy kiemelkedő magyar orvosról. Ezen az alkalmon prof. dr. Péterffy Árpádnak, a modern szívsebészet jeles alakjának a munkásságát és tudásának jelentőségét ismertette a résztvevőkkel.
Az előadás után egy kisfilmet tekinthettek meg az ünneplők, amely az Egészségügyi Centrumban zajló, aktuális fejlesztéseket mutatta be. A Semmelweis Nap utolsó eseményeként ezúttal is elismerő oklevelek átadására került sor. Idén ezt ketten érdemelték ki munkájukkal: Pádár Zsoltné egészségügyi szakdolgozó, illetve dr. Vörös Gyula pszichiáter, addiktológus főorvos. Az ünnepség zárásaként állófogadásra került sor.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság