A Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából tartott református gimnáziumi ünnepségen öt érdekes és színvonalas előadás hangzott el, neves szakemberektől. Híres költőnk kapcsán szó volt a semmi motívumáról, Csokonai közvetítő szerepéről, a Remény című versének keletkezés és hatástörténetéről, síremlékének debreceni meghiúsulásáról, végezetül pedig, miként kötődik egy régi iskolai füzethez.
A református gimnáziumnak neves szakembereket sikerült felkérni különböző előadásokra, melyeknek természetesen Csokonai Vitéz Mihály volt a központi témája. Mindezekre november 17-én kerül sor, nemzeti költőnk születésének 250. évfordulója alkalmából tartott iskolai ünnepségen. A színvonalas és érdekes előadások közül elsőként a semmi motívumáról volt szó, több híres versíró kapcsán.
Másodikként Horánszki Mária mutatta be A Reményhez című óda keletkezés- és hatástörténetét. Előadása során kiváló énektudását is megmutatta a Hun Ren De Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport tagja, aki az óda első versszakát adta elő gitárkísérettel.
A gitár kíséretet adó Csörsz Rumen István előadást is tartott. Ő azt világította meg, mint jelent Csokonai Vitéz Mihály közvetítő szerepe.
Az ünnepség délutánján még kettő előadás hangzott el. Granasztói Olga, irodalomtörténeti kutató arról beszélt, miként hiúsult meg Debrecenben a Csokonai emlékmű, majd zárásként egy régi iskolai füzet és a költő kapcsolatáról volt szó Demeter Júlia előadásában, aki a Történelmi Parkban található, hazánkban egyedülálló Csokonai-kiállítás létrehozásában is főszerepet vállalt.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság