Augusztusban három csurgói lakos kapott rangos elismerést. Ráadásul ketten közülük magas szintű állami kitüntetést vehettek át Budapesten. Balogh Csabáné, a nyugdíjasklub elnöke és Garai Lajos, televíziónk főszerkesztője. Bodrogi Vazul pedig a Magyarország Legszebb Fiatal Gazda Birtoka díjat érdemelte ki. Őket köszöntötte Füstös János a hét közepén. Városunk polgármestere úgy fogalmazott, örömteli, hogy vannak, akikre büszkék lehetünk.
Augusztus 12-én egy agrár gálaműsor keretében tartott díjkiosztón Bodrogi Vazul kapta meg a Magyarország Legszebb Fiatal Gazda Birtoka díjat. Augusztus 19-én pedig Budapesten Garai Lajos, televíziónk stúdióvezető főszerkesztője Magyar Arany Érdemkereszt, Balogh Csabáné, az Őszirózsa Nyugdíjasklub elnöke pedig Magyar Ezüst Érdemkereszt rangos állami kitüntetést vehetett át. Ebből az alkalomból Füstös János polgármester is köszöntötte mindhármukat szeptember 20-án, szerdán délelőtt egy rövid ünnepségen, melyre az irodájában került sor.
Gondolatai végén egy jelképes ajándékcsomagot nyújtott át Füstös János a kitüntetetteknek az önkormányzat és a város nevében. Ezt követően egy kötetlen beszélgetés zajlott, ahol mindhárman egyöntetűen elmondták, nagy meglepetés volt számukra az elismerés. Városunk polgármestere végezetül még egyszer elmondta, büszke lehet Csurgó, hogy ilyen értékes polgárai vannak.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság