Az első tanítási nap, vagyis pénteken reggel tartotta tanévnyitóját Csurgó másik középfokú intézménye, a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola. Göndics János esperes, plébános köszöntőjét követően, versek hangzottak el, majd Vargáné Nagy Viola igazgató hivatalosan is megnyitotta az új oktatási időszakot.
Szeptember 1-jén, pénteken reggel nyolc órakor a csengőszó nem csak az új tanév első napjának a kezdetét jelentette a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában, ugyanis ekkor került sor az intézmény tanévnyitójára.
Göndics János esperes, plébános szavait követően, az intézmény igazgatója beszédében elsőként az új tanulókhoz szólt. Vargáné Nagy Viola a folytatásban külön szólt a kollégistákhoz, tanulóik szüleihez és kollégáihoz is természetesen. Bemutatta azt a három tanárt is, aki ettől a tanévtől kezdi meg oktató munkáját az intézményben.
A tanévnyitó után egyébként mindössze három osztályfőnökit tartottak a Kolping Nagyváthy János Középiskolában, ahol az aktuális információk kerültek átadásra a diákoknak. A komoly munka, a hogy Vargáné Nagy Viola beszéde zárásaként elmondta, hétfőtől kezdődik majd.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság