Idén is megrendezésre került a színjátszó tábor, mégpedig már tizenhatodik alkalommal. Az utóbbi pár évhez hasonlóan, a sok érdeklődő miatt, természetesen idén is kettőhetes volt. Július 3-tól a középiskolások, július 10-től a főiskolások, egyetemisták vették birtokba a színpadot.
A szokásoknak megfelelően, július első kettő hetében megrendezésre került Csurgón a színjátszótábor, természetesen a tizenhatodik alkalommal is Ákli Krisztián nevével fémjelezve. A főszervező elmondta, amellett, hogy könnyen betelt a maximalizált létszám, egyre nagyobb kihívást jelent a zökkenőmentes megrendezése.
A gördülékeny munka összetett dolgot jelent. A csoportok vezetése, a foglalkozások irányítása komoly szaktudást, ismeretet igényel. Így Ákli Krisztián mindenképpen kiemelte segítői szerepét. Emellett ugyanolyan fontos a tábor résztvevőinek a fegyelmezett magatartása.
Krisztián kiemelte azt is, úgy érzi, szakmailag folyamatosan erősödnek, de az adódó nehézségek, nem várt külső körülmények miatt a tábornak a megrendezése egyre nagyobb kihívást jelent számukra, ami szintén egy fejlődés. Nyilván ez nekik, szervezőknek.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság