Ebben az évben eddig kettő nagyszabású kiállítás volt látható a Helytörténeti Gyűjteményben. Ezeken kívül több elképzelésüket szeretnék megvalósítani az ott dolgozók. Májusban egy nagyszabású Soltra Elemér emlékkiállítást terveznek, illetve tavasszal szeretnének egy szabadulószobát nyitni, melynek munkálatai jól haladnak. Változás ettől az évtől, hogy a kiállítások megtekintése jegyvásárlással lehetséges. Természetesen a csurgói lakosok, a diákok, a nyugdíjasok és a csoportok kedvezménnyel tehetik ezt.
A Helytörténeti Gyűjtemény dolgozói is tervet készítenek minden évre vonatkozóan, mit szeretnének megvalósítani, milyen kiállításokat szervezni. Ebben az esztendőben is több programmal szeretnék becsalogatni a látogatókat, melyek közül kettő már megvalósult.
Tüske Anita intézményvezető felsorolta a hátralévő időszak tervezett eseményeit is, kiemelve közülük is a legnagyobbat, melyre nem sokára megrendezésre került.
A Soltra Elemér emlékkiállítás szervezésével párhuzamosan jelenleg gőzerővel folynak a munkálatok egy újdonság kialakításán, amely nem sokára már fogadhatja az érdeklődőket.
Jelentős változás is életbe lépett január elsejétől a Helytörténeti Gyűjtemény életében, amely a belépőjegyek bevezetése a képviselő-testület döntésének megfelelően.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság