Január 22-én, hétfőn városunkban is megünneplésre került a Magyar Kultúra Napja. Helyszíne ez alkalommal az Eötvös József Sportiskola Általános Iskola aulája volt. Ünnepi beszédet az eseménynek otthont adó intézmény igazgatója mondott, pohárköszöntőt pedig zárásként Füstös János polgármester.
Az Eötvös József Sportiskola Általános Iskola aulájába várta az önkormányzat és a közösségi ház január 22-én, hétfőn délután azokat az érdeklődőket, akik meg szerették volna ünnepelni a Magyar Kultúra Napját a várossal. A Himnusz eléneklését követően Sikesdi Veronika, a házigazda intézmény igazgatója mondott ünnepi beszédet.
Az eseménynek otthont adó általános iskola a folytatásban is nagy szerepet kapott, hiszen diákjai készültek ünnepi műsorral, melyben közreműködött a Harmónia Énekegyüttes, illetve Ákli Krisztián, egészen pontosan a hangja, akinek az előadásában felvételről hangzott el egy vers, amely a magyar nyelv összetett szépségét tárja fel.
A műsort követően a Szózat hangjai csendültek fel, majd Csurgó város polgármestere mondott pohárköszöntőt zárásként.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság