Kettőgólos győzelmet aratott férfi kézilabda csapatunk a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén. Az ellenfél a fiatalokból álló kis Veszprém volt. A kilátogató szurkolók felemás félidőt láthattak. Együttesünkből kiemelkedett Gábor Marcell teljesítménye, aki 11 találatot szerzett. A vége 30:28 lett.
Utolsó hazai mérkőzésüket játszották férfi kézilabdázóink május 21-én, vagyis múlt héten, szombaton. A Sótonyi László Sportcsarnokba az a kis Veszprém látogatott, aki a Magyar Kupában a búcsút jelentette számunkra még február elején. Most azonban két legmeghatározóbb játékosa nélkül érkeztek, ami mindenképpen sokat számított. Ezt bizonyította az első félidő is. Jól kezdtünk, magabiztosan játszottunk. Kiváló volt a védekezésünk, amely mellett eredményes volt a támadójátékunk is. 3:1-re, 6:2-re, majd a 11. percben 8:3-ra vezettünk. Nem sokkal később pedig Tóth Ádám értékesített hétméterese a hatgólos előnyünket jelentette. Lendületünk a továbbiakban sem hagyott alább. Elöl és hátul és szépen játszott csapatunk. A 28. percben már nyolccal vezettünk. A szünetig hátralévő időben valamelyest faragtak ebből a vendégek, de szenzációsan játszó átlövőnk, Gábor Marcell fél perccel a félidő vége előtt feltette addigi teljesítményére a koronát, meglőtte kilencedik találatát, mellyel 19:12-es előnnyel várhattuk a folytatást.
A második játékrészben felváltva találtak be a csapatok egymás kapujába. Védekezésünk nem volt annyira feszes, mint az első félidőben. De közelebb nem tudtak jönni a vendégek. A 45. percig megmaradt a hét-nyolcgólos előnyünk, ami nem sokkal azért később öt-hatra apadt. Támadójátékunk is hagyott ugyanis kívánnivalót maga után. A bakonyi fiatalok lelkesen küzdöttek, melynek következtében az 58. percben feljöttek kettőegységnyi különbségre, meleggé téve számunkra a végét. A hátralévő időben azonban már született találat, inkább a küzdelem dominált, kihagyott helyzetekkel. Csurgói KK – Fejér-B.Á.L. Veszprém 30:28.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság