Címkék
6 db hír találat hegyigazdák címkére
Megtartotta a Hegyigazdák Egyesülete a szokásos növényvédelmi előadását és metszési bemutatóját. Helyszíne, a tavalyihoz hasonlóan, a civil szervezet elnökének tulajdonában lévő Élmény Vendégháznál volt.
Harminc éve került megalapításra a Csurgói Hegyigazdák Egyesülete. Ebből az alkalomból tartott ünnepséget a civil szervezet. A Zis-tón megtartott eseményen természetesen elsősorban a jókedv, a jó hangulat volt a főszereplő. Köszöntők hangzottak el, illetve fellépett a Gyékényesi Nótakör.
Tizenhat tagú zsűri bírálta március 10-én, vagyis pénteken délután azokat a borokat, melyeket a huszonhatodik alkalommal megrendezésre kerülő csurgói nemzetközi borversenyre neveztek a szőlősgazdák. A Hegyigazdák Egyesületének és a Borbarát Körnek a rendezvényére közel 200 minta érkezett, melyből 129 volt a fehér, 23 a vörösbor és 10 a rozé, illetve 18 a direkttermő.
Nagyon szép sikerrel zárult a Hegyigazdák Egyesületének évadnyitó rendezvénye, az ultiverseny. A 45 nevező közül ugyanis ez alkalommal egy csurgói kártyás, Lőrincz Zoltán bizonyult a legjobbnak.
Ebben az esztendőben nem hétvégén, hanem március 24-én, pénteken a késő délelőtti órákban került sor a Hegyigazdák Egyesületének a szokásos növényvedelmi előadására és metszési bemutatójára. Helyszíne sem a szőlőhegy volt, hanem a szervezet elnökének tulajdonában lévő Élmény Vendégház, amely a székhelyét adja az egyesületnek.
Kettő év kihagyást követően, ennek az évnek az lején meg tudta szervezni hagyományos ultiversenyét a Hegyigazdák Egyesülete. Az eseményre három megyéből érkeztek kártyások, összesen harminchárman. A háromfordulós lebonyolítási rendszerben a győztes Pápa József lett. A hét csurgói nevező közül Csordás János gyűjtötte össze a legtöbb pontot.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság