Címkék
3 db hír találat idősek napja címkére
Október 1-je az Idősek Világnapja. Ebből az alkalomból került sor városi ünnepségre október5-én, csütörtökön a Történelmi Parkban. A megjelenteket Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Füstös János polgármester köszöntötte. Kulturális műsorral ebben az esztendőben is a II. Rákóczi Általános Iskola diákjai készültek, illetve Bradics Jácint énekének tapsolhattak, akik elfogadták a meghívást. A rendezvényen különböző díjak, oklevelek kerültek átadásra.
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Ez a nap a szépkorú emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak hasznos tagjai. Nekünk utódoknak szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek. A türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket. A közelmúltban a Csokonai Irodalmi Kör verses, zenés műsorral lepte meg a Városi Szociális Intézmény gondozottjait.
Október 1-je az Idősek Világnapja. Ebből az alkalomból került sor városi ünnepségre múlt héten, csütörtökön a Történelmi Parkban. A megjelenteket Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Füstös János polgármester köszöntötte. Kulturális műsorral ebben az esztendőben is a II. Rákóczi Általános Iskola diákjai kedveskedtek. A rendezvényen különböző díjak, oklevelek kerültek átadásra.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság