A fűtésszezon beköszöntével rendkívül nagy problémával kellett szembenézniük a Nyárády u. 1. sz. alatt lakóknak. Az úgynevezett „olajos” ház 12 lakása ugyanis egyetlen egy gázmérőórával rendelkezik, így gyakorlatilag szinte az egész éves gázszámla piaci áron kerül kiállításra számukra. Ez akár tízszeres összeget is jelenthet. Az önkormányzat, mint tulajdonos, beadta a november végén megjelent rendeletben előírt papírokat, de hivatalos formanyomtatvány január elején jelent még csak meg. A lakók semmilyen információt nem tudnak, teljes bizonytalanságban várják még mindig a megoldást.
Nincs fűtés. Ez a jelenlegi helyzet a Nyárády u. 1. sz alatti tizenkét lakásban a téli időszak kellős közepén. Ennek azonban sajnos komoly előzménye van, mégpedig úgy tűnik, egy országos rendeletbeli hiányosság.
Az ott lakó Pál Gyöngyi elmondása szerint nagy gond számukra az is, hogy teljes bizonytalanságban vannak, nem tudják, történik-e valami a napok múlásával. A probléma a képviselő-testülethez is eljutott. Októberi ülésén tárgyalt és fogadott el egy tizenhat pontos intézkedési tervet, melyet az elszabadult energiaárak miatt volt szükséges meghozni a város költségeinek csökkentése érdekében. Ebben az utolsó a Nyárády u. 1. sz. alatti, vagy ahogy többen ismerik, az úgynevezett „olajos” ház súlyos helyzetének a lehetséges megoldása volt.
Nagyon fontos kérdés az is, hogy nem tudni, visszamenőleg, vagyis az őszi fűtésszezon kezdetétől is lehetséges lesz-e a közös gázfogyasztás megosztása, ami jelentősen csökkentené a számlákat. Erre vonatkozóan azonban úgy tűnik, nem igazán biztatóak a jelek a beszerzett információk alapján. Ez pedig súlyos, akár megoldatlan pénzösszegeket jelent a lakóknak, akik közt természetesen gyermekek is vannak.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság