Hírek
Közélet
A Csurgói Városi Szociális Intézmény felhívást intézett a város időseihez. A felhívásban arra kéri a már sok évet megélt embereket, hogy írják le életútjukat, és azt elektronikus formában juttassák el az intézmény vezetőjéhez. Az ötletgazda az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. A felhívás célja: személyes élmények, történetek, hagyományok, értékek összegyűjtése és megőrzése. A beadási határidő július 31.
Rendkívüli ülést tartott városunk képviselő-testülete kedden a kora délutáni órákban. Összesen hat előterjesztést tárgyaltak meg. Köztük a Rákóczi utcai járdafelújításról, valamint a „Helyi foglalkoztatási együttműködésekről”-ről szóló pályázat beadását. Ezen kívül költségvetést módosítottak a képviselők, illetve likviditási okból megemelték a Városgazdálkodási Kft. folyószámlahitel keretösszegét.
Vargáné Nagy Viola hosszabb ideje segíti a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola vezetői munkáját. Az év elején fontos változás történt: ő került az intézmény élére, igaz egyelőre megbízott igazgatóként. A tanév végén aztán hivatalosan is kinevezésre került. Így a nyári időszak számára nem jelent pihenést, hiszen készülni kell a következő tanévre, ami több változást is hoz majd. Ilyen például kettő új szak indítása szeptembertől.
Idén második alkalommal szervezett véradást a Csurgói Vöröskereszt Szervezet. A Nagyatádi Kórház Vértranszfúziós Osztálya elégedett a csurgói véradókkal,, hiszen most is elérték a tervezett létszámot. Ráadásul közöttük most több olyan fiatal is volt, aki első alkalommal vállalta a segítségnyújtásnak ezt a módját.
Vezetőváltásra került sor a közelmúltban a Városgazdálkodási Kf-nél. Az előző ügyvezető helyére – egyelőre megbízással - 2016. július 1-jétől Káplár István került. Az új ügyvezető legfőbb célkitűzése a kft. stabilitásának biztosítása. Tervei között új technológiák bevezetése, külső piacok megszerzése szerepel. De mindenekelőtt a legfontosabb továbbra is a minőségi munkavégzés.
Aranyminősítést kapott az Őszirózsa Nyugdíjas Klub Népdalköre. A hatodik alkalommal megrendezett Országos Nyugdíjas „Ki-mit-tud”-on 35 kórus vett részt, s közülük csak néhányan szerezték meg a legjobbaknak járó elismerést. Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub ötödik alkalommal kapott meghívást a legjobbak közé.
Július 1-jén megtartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ, valamint városunk önkormányzata. A rendezvényen Dr. Orbán Csaba az intézmény ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt. Szólt a beadásra kerülő pályázatokból megvalósítani kívánt beruházásokról, majd a rendezvény résztvevői egy Richter Gedeonról készült filmet tekintettek meg. Az ünnepségen került sor a címzetes főorvosi címek, illetve a Semmelweis oklevelek átadására is.
Megtartották a hagyományos alsoki református bibliatábort, melynek ez alkalommal is a Gyülekezeti épület adott otthont. A szülők és a gyülekezeti tagok munkájukkal, illetve anyagiakkal járultak hozzá a vakációs bibliahét sikeréhez. A fiatalok a játékos programok sokasága mellett komoly kérdésekkel is foglalkoztak. A hét kérdése ebben az évben: „Szeretsz te engem?”
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság