Címkék
4 db hír találat kultúra napja címkére
Január 22-én, hétfőn városunkban is megünneplésre került a Magyar Kultúra Napja. Helyszíne ez alkalommal az Eötvös József Sportiskola Általános Iskola aulája volt. Ünnepi beszédet az eseménynek otthont adó intézmény igazgatója mondott, pohárköszöntőt pedig zárásként Füstös János polgármester.
2022-ben az önkormányzat egy határon átnyúló projekt keretében ”Mura-Dráva vidék kincsei gyermekszemmel” címmel rajzpályázatot hirdetett. A kiírásra nagyon sok munka érkezett. Ennek az eredményhirdetésére pénteken, a Magyar Kultúra Napi városi ünnepséget zárásaként került sor.
Az idei Magyar Kultúra Napján, melyet január 20-án, pénteken ünnepelt a város, a beszédet dr. Rosta István egyetemi professzor mondta. Szólt a tudományról, a vallásról, a művészetről, valamint a gazdaságról, illetve az ezeket összekötő, stabilizáló erkölcsről és az anyanyelvről. Befejező gondolataival pedig Szentgyörgyi Albert nagyságát emelte ki.
Pénteken a késő délutáni órákban ünnepelte városunk a Magyar Kultúra Napját. A református gimnázium dísztermében megtartott eseményen ünnepi gondolatait professzor doktor Rosta István osztotta meg a jelenlévőkkel. Műsorral ez alkalommal a Kolping Nagyváthy János Középiskola diákjai készültek.
Műsor
Május 13. hétfő
18.27: Kvantum – tudományos magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.16: Így történt – archívműsor
20.00: Képújság
22.00: Csurgói Híradó
22.16: Így történt – archívműsor
23.00: Kvantum – tudományos magazin
23.32: Képújság
Május 14. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.16: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.16: Így történt – archívműsor
14.00: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.16: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.16: Így történt – archívműsor
20.00: Kvantum – tudományos magazin
20.32: Képújság