Jubileumi ünnepséget tartott a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének Csurgói Csoportja. Pontosan 25 éve alakult meg ugyanis, Szlávecz Jánosné vezetésével. Az eseményre több társszervezet is elfogadta a meghívást. Az elismerő és köszönetet kifejező ajándékok és oklevelek átadása mellett, nagyszabású kulturális gálaműsor színesítette az eseményt.
25 éve alakult meg a Mozgáskorlátozottak Csurgói Csoportja. Ebből az alkalomból tartottak nagyszabású ünnepséget az Eötvös József Általános Iskola aulájában. A negyed évszázaddal ezelőtti kezdet Szlávecz Jánosné nevéhez fűződik elsősorban, aki 14 évig irányította a csoportot. Érthető módon, rendkívül büszke az elért eredményekre. Munkáját pedig több elismeréssel is jutalmazták.
2007-től Mitana Lászlóné, Bori lett a csoportvezető, akitől jó pár évvel ezelőtt Gulyásné Kozma Julianna vette át a feladatokat. A csoport a kezdetek óta igyekszik minél színesebb, nívósabb programokat szervezni tagjainak.
A jubileumi eseményen elsőként Szászfalvi László országgyűlési képviselő köszöntötte az ünneplőket. Az ő folyamatos anyagi és egyéb, sokrétű támogatását egyébként külön is kiemelte Gulyásné Kozma Julianna. Csakúgy, mint az önkormányzatét.
A megjelent társcsoportok képviselői is külön-külön köszöntötték az ünneplőket, ajándékokkal kedveskedve a meghívásnak. Ez alkalommal viszont nem csak a születésnaposok kaptak, hanem a csurgói csoport vezetője minden segítőjének, támogatójának szintén ajándékkal, illetve oklevéllel köszönte meg a csoportért végzett munkáját, tevékenységét. Ezt követően került sor az estig tartó kulturális gálára, ahol elsőként iharosberényi táncosok léptek fel. Természetesen voltak csurgói szereplők is. Flórián József nótaénekest például Varga János kísérte hegedűn. De nem hiányozhatott a csurgói asszonyok táncprodukciója sem.
Felléptek még énekesek, néptánccsoportok a folytatásban, míg a kora esti órákban megkezdődött az éjjelig tartó buli, amely méltó és jókedvű zárása volt a csurgói mozgáskorlátozottak 25 éves, jubileumi ünnepségének.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság