Csurgóra látogatott Varga László megyéspüspök a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola meghívására. Elsőként szentmisét tartott, majd egy fórum keretében beszélgetett a diákokkal, majd a pedagógusokkal. Nagyon fontosnak missziójának tartja, ahogy ő fogalmazott, hogy „fellobbantsa az Örömhír tüzét a fiatalok lelkében, megvilágítsa számukra, hogy a Szentlélek, a Szeretet bennük is ott lakozik”.
A tanév vége közeledtével nagyon fontos eseményre került sor a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában. Az intézménybe látogatott ugyanis Varga László, akit tavaly március 25-én nevezett ki Ferenc pápa kaposvári megyés püspökké, és akit Erdő Péter bíboros, érsek szentelt fel ezt követően.
Varga László megyéspüspök fórumot is tartott a tanulóknak és tanároknak egyaránt. Nem véletlenül beszélgetett külön a diákokkal, hiszen egyre kevesebb fiatal megy el a templomokba a szentmisékre, istentiszteletekre. Csurgón mindkét középiskola egyházi fenntartás alatt működik, amit nagyon jó dolognak tart, de véleménye szerint a fiatalok eléréséhez több mindenre van szükség.
Az intézmény igazgatónője örömér fejezte ki, hogy a nagyváthys diákok rendkívül érdeklődőek voltak, készültek az új megyéspüspökkel való találkozásra.
Összegzésként elmondható, jó ötletnek bizonyult a meghívás, hiszen egy rendkívül hasznos és tartalmas napot tölthettek el diákok és tanárok egyaránt Varga Lászlóval. A látogatás közös ebéddel ért véget.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság