Eredménytelen lett a vasárnapi népszavazás, ugyanis a választópolgárok valamivel több, mint 40 %-a ment el szavazni. Közülük az érvényesen voksolók 98 és fél %-a nem szeretné, hogy az Európai Unió migránsokat telepítsen be hazánkba. Csurgón 44 %-os volt a részvétel. Az 1885 szavazólapból kereken 100 volt az érvénytelen. Az érvényesek között ugyanannyi volt a kvótarendszer bevezetését elutasítók aránya, mint országosan.
A választópolgárok kevesebb, mint fele jött el véleményt nyilvánítani a vasárnapi népszavazáson, így hivatalosan eredménytelennek számít. Leszámítva a 223 ezer érvénytelent, 40 és fél % volt az érvényes szavazatok országos aránya a teljes jogosultságot figyelembe véve. Közülük 98 és fél %-os arányban válaszoltak arra a kérdésre „nem”-mel, mely szerint, „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. Somogy megyében 42,41 % volt az érvényesen voksolók aránya.
Csurgón a 4221 jogosult közül 1885-en járultak az urnához, melyek között kereken száz érvénytelen szavazat született. Így végül az érvényesek aránya 42,3 % lett az országos átlag felett valamennyivel. Az Európai Unió által kötelezett migránselosztási kvótarendszert 98 és fél %-nyian utasították el, megegyezően az országos eredménnyel.
Városunkban hat szavazókör várta a választópolgárokat: a Mesevár Tagóvoda, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a a Soltra utcában a Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ Védőnői Szolgálat, a Csokonai közösségi Ház, az Eötvös József Általános Iskola, valamint az alsoki Öregek Napközi Otthona. Közöttük a legkevesebben a 2. sz. szavazókörben, vagyis a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában éltek a lehetőséggel, míg a legtöbben az 5. számúban, vagyis az Eötvös József Általános Iskolában adták le voksukat. Itt 47,15 % volt a részvételi arány. Eddigi információink szerint, rendkívüli esemény nem történ, rendben zajlott a 6-19 óráig zajló szavazás.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság