Szeptember 28-án a rendelet szerinti, szeptemberi soros ülésre jöttek össze városunk képviselői. Összesen öt előterjesztésben kellett döntést hozniuk. Ezek között főként módosításokra került sor: az önkormányzat és a Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatáé, a helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeleté, valamint az idei évi költségvetésé. Ezeken kívül megállapodást kötöttek a Kolping Nagyváthy Középiskolával a közétkeztetési feladatok ellátásáról.
Szeptemberben három alkalommal jöttek össze városunk képviselői döntéshozatalra. A kettő rendkívüli mellett, szerdán a rendeletük szerint meghatározott, vagyis a soros ülésre került sor. Az előzetesen tervezett négy helyett végül öt előterjesztést tárgyaltak. Elsőként az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosítását. Erre azért volt szükség, mert a képviselő-testület átruházta a Szociális és Egészségügyi Bizottságra a tűzifa igények elbírálását. Így a jövőben ez várhatóan rugalmasabban működik majd.
A folytatásban a helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeletet módosították a képviselők. A törvényi változások miatt kellett az apróbb módosításokat megtenni, azokhoz igazítani.
A Helytörténeti Gyűjtemény már korábban kikerült a Városi Könyvtár szervezeti egységéből. Elsősorban ezért volt fontos, hogy a következőben módosításra kerüljön az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata.
Negyedikként a város idei költségvetésének módosítását megalapozó döntés került megvitatásra. Ennek keretében személyi jellegű kiadások kerültek átcsoportosításra a dologi jellegűek közé, így biztosítva az önkormányzat belső helyiségeinek a szükséges felújításához az anyagi forrást.
Utolsóként került sor a közétkeztetési feladatellátásra vonatkozó szerződés megkötésére a Kolping Nagyváthy János Középiskolával.
A képviselők minden előterjesztés határozati javaslatát, javaslatait támogatták.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság